Másolás és forgatás – Paint feladat

Az 5.a osztályos diákjaink most épp a Paint program kezelését tanulják. Már ismerik a másolás és beillesztés funkciót, és úgy gondoltuk, itt az ideje megismerni a forgatást is.

Először egy koordináta-rendszert készítettünk – aminek az alapja egy kis szakasz (a gyerekek szerint, egy elnyújtott H betű) volt. Ezek után, a koordináta-rendszer két tengelyén található pontokat úgy kötöttük össze, hogy az egyik tengelyen az origótól a legtávolabbi pontot, a másik tengelyen az origóhoz leközelebbi ponttal kötöttünk össze.

Ezt a szabályt folytatva, nagyon izgalmas és szép (Slemi bácsi szerint “menci”, azaz menő) mintát kaptak a gyerekek. A legszebb munkákból készült fotóválogatást itt találják.

Köszönjük az ötletet – Gödöny Péternek ! https://slideplayer.hu/slide/2093746/